Ügyvédnapi Estély, támogatói tájékoztató

Dátum: 2018-11-24

Tisztelt Érdeklődő! Tisztelt leendő vagy már meglévő támogató Partnerünk!

 

A Magyar Ügyvédi Kamara az elmúlt évek sikereire tekintettel 2018. november 24-én, immár XI. alkalommal rendezi meg a Magyar Ügyvédek Napját egyrészt az Igazságszolgáltatási Tanács Dísztermében, másrészt a Corinthia Hotel Budapest***** Szállodában.

Ez az egész napos rendezvény két részből áll, egy napközbeni szakmai programból, ahol a jogász szakma "nagyjai" találkoznak, elismeréseket, kitűntetéseket adnak át.
A rendezvény esti folytatása az Ügyvédnapi Estély, egy exkluzív táncos bál, amely több, mint egy évtizede várja jogász Vendégeit a Corinthia Hotel Budapest szálloda csodálatos dísztermében és a körülötte elhelyezkedő Vendégtérben.

 A XI. Ügyvédnapi Estély vendégei (kb. 300-350 fő): a Magyar Ügyvédi Kamara, a Budapesti Ügyvédi Kamara és minden megyei kamara felső vezetői, valamint a Magyar Országos Közjegyzői Kamara Elnöksége, budapesti ügyvédek korlátozott számban, és egyéb VIP vendégek (Igazságügyi és Rendészeti Miniszter, Alkotmánybíróság Elnöke, Kúria Elnöke), budapesti vezető ügyvédi irodák képviselői.

Első alkalommal az idei évben a jogtanácsosok is meghívást kaphatnak a bálra, hiszen a 2017-es ügyvédi törvény értelmében ők is a Magyar Ügyvédi Kamara tagjai lettek. Ez mind vendéglétszámban jelentős növekedést jelent nekünk, mind pedig a támogató körben szélesebb elérésre számíthatunk.

A korábbi évekhez hasonlóan, ebben az évben is Dr. Bánáti János Elnök Úr ismét cégünket, a Jogászbuli Kft.-t bízta meg e jeles esemény megszervezésével és lebonyolításával, így feladataink között szerepel a rendezvény támogatóinak megkeresése is.

Kapcsolataink építésében nem csupán a cégek támogatására számítunk, hanem kölcsönös, akár hosszabb távú együttműködésre törekszünk, amely mindkét fél megelégedettségére szolgál.

A bál programja:

  • 19.00. A Vendégek érkezése
  • 19.15. Dr. Bánáti János M.Ü.K. Elnök ünnepi köszöntő beszéde, pezsgős koccintás
  • 20.00 Gálavacsora a Corinthia Budapest Hotel Báltermében
  • 21.30. Terv szerint Zséda vagy Wolf Kati fellépése
  • Az élőzenét szolgáltatja aVegas ShowBand zenekar
  • 00.30 Tombola a támogatóink felajánlásaiból

A bál időtartama alatt támogatóink a Vendégtérben helyszíni megjelenésükkel emelik estünk színvonalát, egyidejűleg lehetőséget kapnak a személyes bemutatkozásra. A szálloda Vendégterében egy 300 m2-es kiállítói csarnokot rendezünk be, amely igen impozáns at esti megvilágításban a támogatók standjaival és termékeivel.

Támogatók megjelenési lehetőségei:

1)Megjelenés marketing eszközökön a helyszínen, egyéb felületeken a rendezvény előtt és után

  • A szálloda helyszíni kivetítőin való megjelenés a cég logojávala többi megjelenő cég között. (logo méret álló formátum: 1080x1920 jpg)
  • Roll-up helyezhető ki a rendezvény helyszínén egy példányban
  • Megjelenés búcsúcsomagbankatalógussal, szóróanyagokkal, egyéb marketing anyagokkal, reklám anyagokkal. Fontos számukra a jó minőségű búcsúcsomag összeállítása, hogy vendégeinket a tájékoztató anyagokon túl tárgyi ajándékokkal is megörvendeztessük, így jó néven vesszük a cégek logozott termékeit is. Minden évben igyekszünk elhelyezni szponzori csokoládét, bort, pálinkát is a búcsúcsomagban.
  • Asztali kártyán név megjelölésa támogatók között (minden asztalra 4-5 db asztali kártya kerül, mert ezen tűntetjük fel a menüsort és a tombolaajándékokat is.)
  • Tombola ajándék felajánlásaműsorvezető általi bemondással
  • A cég nevének megjelenítése az Ügyvédek Lapjában(11.200 példányszám), a rendezvényről utólag készült beszámoló köszönetnyilvánításában.
  • A Magyar Ügyvédi Kamara weboldaláról is elérhető lesz az esemény, ahol megjelenítjük együttműködő partnereinket.

2)Megjelenés a helyszíni kitelepüléssel és marketing eszközökön

3)Szponzorációs csomag újsághirdetéssel

A támogató cég részére a fenti marketing és személyes megjelenéseken túl egyszeri megjelenési lehetőséget biztosítunk fél oldal terjedelemben a Magyar Ügyvédek Lapjában.

Az együttműködés kialakítása során partnerek vagyunk egy esetleges hosszabb távú közös munkára is, amely során megbeszélés alapját képezné mind összeg mind időtartam tekintetében további megjelenési lehetőség a cég részére kampányszerűen, szezonális jelleggel az újságban.

A hirdetés mellé egyszeri alakalommal megjelenési lehetőséget biztosítunk továbbá a Magyar Ügyvédek Lapja online hírlevelében és a Budapesti Ügyvédi Kamara hírlevelében is.

4)Szponzorációs csomag fő támogatók közötti megjelenéssel

Bálunk állandó fő támogatója az OTP Bank, szakmai támogatója a Wolters Kluwer Kft. E két cég évek óta fő támogatója rendezvényünknek, ezáltal logojuk megjelenik az esemény meghívóján és a menükártyán is.

Íme pár adat, hogy miért érdemes a Magyar Ügyvédi Kamara szakmai folyóiratában, az Ügyvédek Lapjában hirdetni?

  • Teljes mértékben lefedi a magyarországi ügyvéd társadalom 100%-át.
  • Mind a 11.200 példány a címzett kezébe jut.
  • Az olvasók 92%-a megnézi a lapokban található hirdetéseket.
  • Az olvasók 78%-a munkahelyén döntési jogkörrel rendelkezik.
  • Az olvasók 72%-a a legutóbbi négy lapszám mindegyikét olvasta.
  • Egy lapszámot 4-5 olvasó a kezébe vesz, hiszen ügyvédi irodákban és nagyobb cégeknél kerülnek kihelyezésre.

Aki tehát ebben a folyóiratban hirdet, a jelentős presztízzsel bíró jogász hivatásrend közül is a legtehetősebb réteget, az ügyvédi kar tagjait tudja hirdetésével elérni.

Az elmúlt bálok fő támogatói: OTP Bank Private és a Wolters Kluwer Kft.

Az elmúlt évek támogatói a teljesség igénye nélkül:

Pernod-Ricard Hungary Chivas Regal, Thomas Menner 1701 pannonhalmi kézműves sörüzem, Törley Pezsgő, a Nespresso Hungary, Nestlé Hungária, ChocoMe Kft, Porsche Pest, Lexus Buda, Reálszisztéma, Jaguár, Infiniti, BMW, Neckermann, Ibusz, Qatar Airways, Nu Medical Orvosesztétikai Stúdió, Yes Autorent, Schoeffel Ház, Baraka Ékszer, MAX&Co, PINKO,  Istenhegyi Magánklinika Niko Szalonja, Spirit Hotel, Hotel Karos, Hotel Palace, Hotel Vécsecity, Hotel Eger Park, Szépligeti Ági,  Zepter,Bado, Lush, Lacca, Dormeo, Nestlé, Bodri Pincészet, Orfeum, Corinthia Budapest és a megyei kamarák, Panyolai pálinka, Bonbonier, Platános Kúria, Caprice Ékszermanufaktúra, Canon, Sony, MVM Partner, Style Optika, Canissi, Masculin, Imperial Roses

 

Letölthető dokumentumok:

Ugyvednapi-Estely--bemutato-anyaga.ppt
Videók JogászBuli a Facebook-on Írjon nekünk